A paródia életünk szerves része, a kritikus gondolkodás motorja, a művészi megnyilvánulás egy közkedvelt formája. Szubjektív műfaj, ezért sem egyszerű a jog határain belül foglalkozni vele. Mindenki hallott már a paródiáról, eszünkbe juthat róla Karinthy Így írtok ti című kötete, esetleg a szilveszteri tévéműsorok, ahol évről évre ugyanazzal szórakoztatják az otthon maradókat a különböző népszerű youtube csatornák által készített paródia videók, vagy éppen egy-egy híres márka logójának humorosnak szánt újragondolása. A paródia hétköznapi fogalmával tehát tisztában vagyunk, de mégis milyen annak jogi megítélése? Hogy lehet, hogy az előzőekben felsorolt paródia példák mind-mind máshogy minősülnek jogilag? Hogyan lehet egy ilyen szubjektív műfajt a jog merev keretei között értelmezni? Eltérő-e a paródia védjegyjogi és szerzői jogi szabályozása?
A témának több kötetes tanulmányt szentelhetnénk, kitérve annak alapjogi vetületeire is, de jelen cikkünkben csupán a szerzői és védjegyjogi aspektusaira koncentrálunk. Bemutatjuk, hogy sikerrel alkalmazták-e művészek, újságírók a paródia célú felhasználásra való hivatkozást, amikor bíróság előtt kellett megvédeniük munkáikat. Emellett az írás végén gyakorlati tanácsokat adunk azok számára, akik kereskedelmi céllal dolgoznák fel vicces formában egy-egy márka oltalom alatt álló védjegyét – hogy mégis mit tegyenek, ha nem szeretnének mindezzel jogsértést elkövetni.
A paródiaszabályozásról általában
Magyarországon sem a szerzői jogról, sem a védjegyekről szóló törvény nem teszi lehetővé az oltalom alatt álló műveknek, illetve megjelöléseknek paródia célból történő szabad felhasználását. Ez azt jelenti, hogy ha mások szerzői műveit vagy védjegyeit szeretnénk paródia céljából felhasználni, ahhoz főszabály szerint engedélyt kell kérnünk a szerzői mű vagy a védjegy jogosultjától.
Az Európa Unión belül kicsit más a helyzet: míg a védjegyek esetében az EU-s szabályozásban nem találunk paródiakivételt, a szerzői jog területén a paródia célú szabad felhasználás az ún. Infosoc-irányelv alapján egyes országokban megvalósulhat. Az Irányelv 5. cikk (3) bekezdésének k) pontja értelmében ugyanis a többszörözés, a terjesztés és a nyilvánossághoz közvetítés joga korlátozható karikatúra, paródia vagy pastiche készítésének céljára. Ezen rendelkezéssel kapcsolatban született az egyik legfontosabb paródia tárgyú ítélet: a Deckmyn-döntés, melyben az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárás keretében 2014. szeptember 3-án kimondta, hogy a paródia pontos definícióját az Infosoc-irányelv nem tartalmazza, így az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően azt az általános nyelvhasználatban elfogadott szokásos jelentése szerint kell értelmezni. Határozata értelmében a paródiának csupán két lényeges jellemzője van: egyrészt egy létező mű felidézése, bemutatva ugyanakkor az e műtől való érzékelhető eltéréseket, másrészt a humor vagy gúny kifejezése. Azt természetesen a döntés meghozatalát követően sem mondhatjuk, hogy az egész EU területén egységes jogértelmezése lenne a paródia szerzői jogi megítélésének, hiszen – ahogy Magyarország példáján is láthatjuk – az Infosoc-irányelvben nevesített paródiakivétel átültetése a tagállami jogrendszerekbe mind a mai napig nem kötelező.
A Deckmyn-döntés közzététele óta a paródia szabályozásában fennálló jogharmonizáció hiányából fakadóan rendszeresen témaként vetődik fel, hogy mely országok járnak el helyesen: akik alkalmazzák jogrendszerükben a paródia, mint szabad felhasználás lehetőségét, vagy akik nem. Felmerül továbbá az a kérdés is, hogy szükséges lenne-e a paródiakivétel szabályozása a védjegyjog területén is?
Jogesetek
Leginkább egyedi esetek alapján lehet bemutatni azt, hogy ez a fent ismertetett dilemma milyen sokrétű és szabályozatlan. A következőkben néhány izgalmas jogesetet mutatunk be, megnézzük, hogy milyen fejtörést okozhat a bíróságoknak egy-egy világmárka védjegyének felbukkanása művészeti alkotásokon, és hogy a művész a várható peres eljárás költségeit is belekalkulálhatja egy festmény kiállításába, ha az egy Louis Vuitton táskát szorongató kisgyermeket ábrázol. Arra is kitérünk röviden, hogy mire számíthat egy hetilap, amely az egyik legnépszerűbb szuperhőst idézi meg a címlapján.
A címlapsztori
Valamennyi fenti példára kitérünk cikkünk során, de kezdjük a legutóbbival. Nem olyan régi hír, hogy Magyarországon paródiával kapcsolatos bírósági ítélet született. Adott egy közismert magazin, amely hosszú évtizedek óta jelenik meg hétről-hétről kifejezetten provokatív, figyelemfelkeltő címlappal, ahol elsősorban az előző hét jelentősebb közéleti eseményeire reagálnak csattanós cím és parodisztikus grafika segítségével.
Nem újdonság a lap életében, hogy a hétköznapi olvasók kiegészülnek olyan jogászokkal, szakemberekkel, akik adott esetben a jog szemüvegén keresztül vizsgálják az épp aktuális heti címlap részleteit. Ez történt a 2016. szeptember 8-i lapszám megjelenését követően is, amikor a DC Comics védjegybitorlás és szerzői jogsértés megtörténtének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása iránt pert indított a folyóirattal szemben. A per tárgyává tett címlap az egyik legismertebb képregény karakternek, Supermannek azt a mozdulatát idézi fel, ahogy röptében, az inge széttárásával felvillantja a nevét szimbolizáló „S” betűt. A Superman figura a Nizzai megállapodás szerinti 16. áruosztályon belül, a folyóiratok tekintetében a DC Comics lajstromozott védjegye, amely védjegyoltalom érvényessége Magyarország területére is kiterjed. A védjegyjogokon túlmenően a szerzői jogi jogosultság is a DC Comics-ot illeti a figurára vonatkozóan.
A címlap karikatúra lényegi átdolgozása abban nyilvánult meg a konkrét esetben, hogy a Superman karakteren az „S” betű helyett egy dollár jelet látunk, amely a Superman-Stróman elnevezésekkel játszik.
Mivel az ítélet szerzői jogi aspektusára már számos fórumon kitértek, itt csak annyit említenénk meg, hogy a bíróság döntése alapján az alperes megsértette a felperes szerzői jogait, s mivel a magyar szerzői jogi törvény nem tartalmaz paródiakivételt, így az alperes arra nem hivatkozhat az eljárásban.
A szerzői jogsértés tekintetében tehát alapos volt a felperes keresete, a védjegybitorlás tárgyában azonban teljes egészében elutasította a bíróság a felperes keresetét. Ahhoz, hogy kiderüljön, miért nem történt ebben az ügyben a szerzői jogsértésen túl védjegybitorlás is, először a védjegyoltalom törvényben rögzített tartalmával kell tisztában lennünk.
A Vt. 12. §-ának (1) bekezdése szerint a védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak kizárólagos joga van a védjegy használatára. Ugyanezen szakasz (2) bekezdésének b) pontja alapján a kizárólagos használati jog alapján a védjegyjogosult bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenység körében használ olyan megjelölést, amelyet a fogyasztók a védjeggyel összetéveszthetnek a megjelölés és a védjegy azonossága vagy hasonlósága, valamint az érintett áruk, illetve szolgáltatások azonossága vagy hasonlósága miatt. Jelen esetben idevágó rendelkezés ugyanezen szakasz (3) bekezdésének a) b) és e) pontja is, amely alapján a Vt. 12. §-ának (2) bekezdésében szabályozott feltételek megvalósulása esetén tilos különösen a megjelölés elhelyezése az árun vagy csomagolásán, a megjelölést hordozó áru forgalomba hozatala, eladásra való felkínálása, valamint forgalomba hozatal céljából történő raktáron tartása és a megjelölés használata az üzleti levelezésben vagy a reklámozásban.
A bíróság jogerős ítéletében úgy határozott, hogy a bitorlás megvalósulásához a panaszolt megjelöléshasználatnak olyannak kell lennie, amely nem csak a védjegyoltalom tárgya szerinti megjelölést, hanem azt mint védjegyet: kereskedelmi azonosítót, illetve árujelzőt idézi fel az átlagos fogyasztóban. A bíróság szerint tehát az adott esetben, mivel a DC Comics védjegyének használata egyértelműen illusztratív, gondolatkifejező célzatú volt a címlapon, teljességgel kívül esett a gazdasági (árujelző) célú használat körén, így nem valósult meg a védjegybitorlás egyik előfeltétele.
A magazin ügye tehát jól példázza azt, hogy hiába nincs paródiakivétel a védjegyjogi szabályozásban, a gazdasági tevékenységen kívül eső felhasználás esetén a jelenlegi szabályozás szűk körben adott esetben lehetővé teheti a védjegyek paródia célú felhasználását. Ez összhangban áll egyrészt Deckmyn-ítéletben rögzített bírósági állásponttal, vagyis egy sikeres paródia alapvető sajátossága, hogy az az eredeti művet csak olyan mértékben idézi meg, hogy azzal a befogadók felismerjék a paródia tárgyát, de azzal semmiképp se tévesszék össze. Másrészt, az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2015/2436. Irányelvének 27. prológusában ha nem is konkrét paródiakivételt találunk, de bizonyos szűk körben megfogalmazódik a paródia célú felhasználás lehetősége: „A védjegy művészi kifejezés céljából való használata harmadik felek által tisztességesnek tekintendő, ha arra a tisztességes ipari és kereskedelmi gyakorlattal összhangban kerül sor.”
Meddig terjed a művészi szabadság?
Ez a rendelkezés akár a hívószava is lehetne olyan műalkotások létrehozásának, amelyekben valamilyen védjegy, márkajelzés jelentős szerepet kap. Nem véletlen, hogy számos művész használta fel az elmúlt években egy-egy világmárka logóját alkotásaiban. A világmárkák jogi szempontból jó hírnevű védjegyeknek számítanak, társadalmilag pedig mindenki által könnyen azonosítható értékeket képviselnek. A Louis Vuitton, a Disneyland vagy a Dom Perignon logója csak egy-egy példa azon védjegyek sokaságából, amelyeket képzőművészek a fogyasztói szokásaink, az elidegenedett felszínes társadalom, a tömegkultúra kritikájaként használtak fel műalkotásaikban.
Példaként szolgálhat e tekintetben Banksy, a rejtőzködő angol művész, aki egy egész alternatív „élményparkot” épített fel alkotótársaival Dismaland néven, ahol a feje tetejére fordítja, és ezzel pellengérre állítja a Disneyland által képviselt plasztikus, giccses világot. A Dismaland szinte minden sarkán felbukkan egy-egy jogi oltalom alatt álló Disney-karakter, ami miatt a Disney az angol bíróságok előtt valószínűleg sikerrel támadta volna védjegybitorlásért a Dismaland provokatív művészeit, mindezek ellenére azonban – feltehetően üzletpolitikai okokból – tudomásunk szerint mégsem indítottak ellenük peres eljárást.
Perelt viszont a Louis Vuitton Nadia Plesner dán képzőművész ellen. Plesner Banksyhez hasonlóan erős társadalomkritikát fogalmazott meg Darfurnica című, Picasso Guernica-ját idéző művében, amelyben egy dárfúri kisgyerek a sztárokat idéző kéztartásban pózol egy Louis Vuitton táskával. A művész ezzel azon jelenség abszurditására hívta fel a figyelmet, hogy míg megbabonáznak minket a világsztárok és az általuk is népszerűsített márkák, olyan, az egész bolygónkat érintő tragédiák mellett hunyunk szemet, mint például a Dárfúrban zajló polgárháború. Az üzenet tehát nemes, de ez elegendő-e ahhoz, hogy a bíróság is fejet hajtson a védjegy engedély nélküli felhasználása előtt?
Az ügy érdekessége, hogy míg a holland bíróság előtt védjegybitorlás tárgyában nyújtottak be keresetet a Louis Vuitton képviselői, Franciaországban egy korábbi ugyanezen felek között felmerült, hasonló tárgyú vitás esetben a szerzői jogsértés szolgált a perindítás alapjául. Akkor a francia bíróság meg is állapította a szerzői jogsértést, mivel Franciaországban sem nevesít a szerzői jogi törvény paródiakivételt. A holland szerzői jogi törvény azonban ezzel szemben lehetővé teszi a paródia célú szabad felhasználást, amely alapján feltehetően elutasították volna a felperes keresetét, a védjegyjogi szabályozásuk azonban nem tartalmaz ilyen kivételt. Mindezek ellenére a holland bíróság a Louis Vuitton ügyben úgy határozott, hogy a véleménynyilvánítás, azon belül is a művészeti alkotás szabadsága adott esetben kivételt kell, hogy jelentsen az iparjogvédelmi oltalommal szemben. Az ítélet értelmében a művészi alkotás szabadságába beletartozik olyan művek létrehozása, amelyek meghökkentik a befogadót és felperzselik a kedélyeket, s közben kereskedelmi, gazdasági célú használatot nem valósítanak meg. A bíróság szerint Plesner a műveivel nem kihasználni kívánta a Louis Vuitton hírnevét, hogy azzal konkrét gazdasági előnyre tegyen szert, hanem a márkát, mint a showbiznisz és a luxus szimbólumát alkalmazta, hogy ezen keresztül közvetítse társadalomkritikus üzenetét. A bíróság azt is rögzítette, hogy mivel a Louis Vuitton világszerte közismert, a hozzá hasonló jól ismert márkáknak nagyobb mértékben kell tolerálniuk az ilyen kritikai célú felhasználást.
A Dom Perignon esetében is egy széles körben ismert márkáról van szó, amelynek jellegzetes védjegyét a palack nélkül is sokan felismernék. Cedric Peers belga művész is ezt kihasználva jelenítette meg először csak kollázsain a népszerű márkát, majd később a védjegyek körvonalát ábrázoló pólókat is gyártani kezdett. A brüsszeli bíróság – nem meglepő módon – a ruhák értékesítése körében gyorsan megállapította a védjegybitorlást, a műalkotásokat tekintve azonban a Benelux államokban a legfelső szintű bíróságnak kellett eldöntenie, hogy a művészi alkotás szabadsága ez esetben is megalapozhatja-e a védjegy szabad felhasználását, és ha igen, milyen feltételekkel. A bíróság ez esetben végül jogszerűnek ítélte Peers művészileg nem kifejezetten jelentős műveit, amennyiben azt a művészi kifejezés olyan eredményének minősítette, amely a védjegy jóhírnevére sem ártalmas. Az azonban megfontolandó, hogy míg az előző példában bemutatott Plesner mű komoly társadalmi jelenséget feldolgozó, a kritikusok által is elismert, fontos alkotás, addig Peers kollázsai olyan termékek, amelyek célközönsége megegyezik a Dom Perignon márka vásárlóinak fogyasztóival. Azzal tehát, hogy Peers a művein ezeket a védjegyeket ábrázolja, nem tükröt mutat a világunknak, hanem részben a luxusmárka fogyasztóinak ízlését szolgálja ki, s ezáltal talán nem elrugaszkodott az az értelmezés sem, hogy a művészet alibije alatt kereskedelmi célt valósít meg.
A bemutatott esetek alapján megállapíthatjuk, hogy ugyan számos ponton átfedést mutat a védjegyjog illetve a szerzői jog területe, mégis két egészen különböző célt hivatottak betölteni. Míg tehát a szerzői jog a kreatív művészeti alkotások létrejöttét védi, a védjegy alapvetően a gazdasági célú használatban játszik szerepet, és leginkább árujelző funkciókat lát el. Ahogyan a fenti példák is mutatják, könnyen elképzelhető, hogy ugyanaz a konkrét alkotás egyszerre áll szerzői jogi és védjegyoltalom alatt is, valamint hogy adott esetben a felhasználás szerzői jogi értelemben jogszerűnek, míg a védjegyjog szempontjából jogszerűtlennek minősül.
Praktikus tanácsok
A jelenlegi magyarországi joggyakorlat alapján a következő két fontos jogi aspektust emelnénk ki:
A paródia szerzői jogi szempontból mindenképp átdolgozásnak minősül, és csak engedély birtokában végezhető a szerzői alkotások vonatkozásában, mindaddig, amíg Magyarországon az Infosoc irányelv értelmében nincs nevesítve a szabad felhasználások között.
Védjegyjogi aspektusból vizsgálva mindezt, ha egy védjegy paródia céljára történő felhasználása tisztességesen történik és nem gazdasági tevékenység keretében valósul meg, az a védjegyek és a földrajzi árujelzők oltalmáról szóló törvény 15. §-a alapján a védjegyoltalom korlátját jelenti, és az ilyen tevékenységgel szemben nem léphet fel a védjegyjogosult. Egyébként, ha ugyanezt a használatot gazdasági tevékenység részeként fejti ki, akkor nagy valószínűséggel bitorlás lesz a vége. Egy egyszerű példát véve, a saját magam által hordott pólóra én rányomhatok, rárajzolhatok textil filccel egy elefánt fülű playboy nyuszit, és ezt bátran hordhatom az utcán, de ilyen pólók tömeges előállítását, forgalmazását jövedelemszerzés céljából már nem végezhetem a playboy védjegyjogosultjának engedélye nélkül.
Mit kell tennie tehát a „parodistának”, aki például a Coca-Cola vagy a Red Bull védjegyeinek humoros átdolgozását nyomná eladásra kínált pólóira? A válasz egészen egyszerű: ha engedélyt kért a védjegyjogosulttól, és azt meg is kapta, természetesen szabadon árulhatja a termékeit, ellenkező esetben azonban védjegybitorlást követ el. Az engedélyt egy használati szerződés (védjegylicencia szerződés) keretében kell rögzíteni, amelyben a védjegyoltalom jogosultja meghatározott feltételekkel engedélyt ad a védjegy használatára. A licenc szerződés tartalmát a törvény vonatkozó rendelkezéseinek figyelembevételével a felek szabadon állapítják meg, de a szövegezéshez érdemes iparjogvédelem területén jártas szakértő ügyvéd segítségét kérni.
