Az Európai Unió Bírósága FCI-ügyben hozott, az uniós védjegyjogban nagy jelentőséggel bíró döntésében kimondta, hogy későbbi, lajstromozott védjeggyel is elkövethető védjegybitorlás, és annak megállapításához nincsen szükség a kérdéses védjegy előzetes törlésére sem. Ez azt jelenti, hogy a lajstromozott védjegy sem biztosít teljes immunitást a jogosultja számára, hiszen egy korábbi védjegy jogosultja felléphet ellene annak ellenére, hogy a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (SZTNH) vagy az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO) lajstromozta a védjegyet. A magyar bíróság már több ügyben is alkalmazta az FCI-ügyet, így a magyar védjegyjogosultak sincsenek „biztonságban”, a hazai bíróságok is megállapíthatják a védjegybitorlás megtörténtét későbbi lajstromozott védjegy kapcsán.
Lajstromozott védjegy kontra lajstromozott védjegy
A lajstromozott védjeggyel megvalósított védjegybitorlás lehetősége Európa-szerte parázs vitákat eredményezett a 2010-es évek első felében mind a jogelméletben, mind a gyakorlatban. A kérdést az Európai Unió Bíróságának előzetes döntéshozatali eljárásban, az FCI-ügyben hozott döntése válaszolta meg véglegesen. Megjegyzendő, hogy az FCI-ügy előzményének tekinthető Celaya-ügyben a Bíróság ugyanúgy eltért a később részletezett „lajstromozási immunitás” elvétől formatervezési minták esetén, és tulajdonképpen ezt a megközelítést alkalmazta analógia útján a később FCI-ügyben eljáró tanács is.
Az FCI-ügyben először a spanyol nemzeti bíróság előtt indult védjegybitorlási per, amelyben a felperes, a Fédération Cynologique Internationale nemzetközi ebtenyésztő egyesület azt állította, hogy az alperes, Federación Canina Internacional de Perros de Pura Raza olyan megjelöléseket használ, melyek az összetéveszthetőségig hasonlóak az ő európai uniós védjegyéhez. Tekintettel arra, hogy a per tárgyát képező alperesi és felperesi megjelölések is lajstromozott védjegyek voltak, a spanyol bíróság úgy vélte, hogy tisztázni kell, lehet-e olyan harmadik személy ellen hivatkozni a védjegyoltalom által biztosított kizárólagos jogosultságra, aki később lajstromozott védjegy jogosultja, illetve hogy a bitorlás megállapításához szükség van-e a későbbi védjegy törlése iránti eljárás megindítására.
Az előzetes döntéshozatali kérelem előterjesztője által feltett kérdés azért rendelkezik nagy elméleti és gyakorlati jelentőséggel, mert a védjegyoltalom által biztosított kizárólagos jogosultság terjedelmére keres választ. Amennyiben lehetőséget adunk a korábbi védjegy jogosultjának arra, hogy védjegybitorlási pert indítson később lajstromozott védjegy jogosultja ellen, úgy „áttörjük” a későbbi védjegyoltalom által biztosított mentességet, immunitást, amennyiben azonban erre nincs lehetősége a korábbi védjegyjogosultnak, úgy a korábban lajstromozott védjegyek által biztosított oltalmat szűkítjük.
A korábbi, Celaya- és FCI-ügy előtti gyakorlatra az immunitás elve volt jellemző, azaz ahhoz, hogy lajstromozott védjegy jogosultja ellen védjegybitorlási eljárást lehessen indítani, az adott védjegyre kiterjedően törlés iránti eljárást kellett indítani, hiszen a védjegy lajstromozása, a védjegyoltalom fennállása immunitást, mentességet biztosított bármilyen védjegybitorlási igénnyel, keresettel szemben. Eszerint lajstromozott védjegy jogosultja nem követhet el védjegybitorlást, mivel saját védjegyét használja, de amint a védjegy törlésére kerül sor, megállapítható a védjegybitorlás megtörténte. A gyakorlatban ez úgy történt, hogy a korábbi védjegy jogosultja többnyire párhuzamosan indította meg a védjegybitorlási és a védjegy törlése iránti eljárást, majd a bíróság felfüggesztette a bitorlási eljárást a törlési eljárás jogerős befejezéséig. Azonban az FCI-ügy nyomán az európai uniós gyakorlat megváltozott, és mivel törlési eljárás nélkül is megállapítható a lajstromozott védjeggyel elkövetett védjegybitorlás megtörténte, kijelenthető, hogy immáron a védjegy nem biztosít teljes és feltétlen védelmet jogosultja számára. Mindez azt jelenti, hogy a védjegyjogosult nem dőlhet hátra a védjegyének lajstromozása után, hiszen annak ellenére, hogy a lajstromozási eljárást lefolytatták és bejegyezték a védjegyét, elkövethet védjegybitorlást és azért felelősségre vonható.
Az európai uniós joggyakorlat megváltozása az FCI-ügy nyomán
A Bíróságnak az FCI-ügyben tulajdonképpen azt kellett eldöntenie, hogy a korábbi vagy a későbbi védjegy jogosultjának jogait csorbítja; az eljáró tanács a korábbi védjegyjogosult jogai mellett tette le a voksát és a későbbi védjegyjogosult jogainak csorbítását választotta. A korábbi, immunitás elve mentén felépülő gyakorlat a korábbi védjegy jogosultjának jogait gyengítette, hiszen a védjegyjogosult azon kizárólagos jogát, hogy védjegyéhez azonos vagy ahhoz az összetéveszthetőségig hasonló megjelölések használatát harmadik személyeknek megtiltsa, korlátozta a bírósági gyakorlat, tekintettel arra, hogy a később lajstromozott védjegy jogosultja elleni fellépésének lehetőségét feltételekhez kötötte (későbbi védjegy törlése). Az új gyakorlat pedig a későbbi védjegy jogosultjának jogait gyengíti, mivel hiába lajstromozzák jogszerűen a védjegyét, azzal elkövethet védjegybitorlást, így a védjegyoltalom által biztosított használati joga tulajdonképpen nem kizárólagos. A Bíróság a védjegyjogosultak jogai között feszülő ellentétet a védjegyjog egyik legfontosabb alaptételével, az elsőbbség elvével oldotta fel, mely szerint a korábbi jog elsőbbséget élvez a későbbi jog felett. Eszerint tehát a későbbi védjegy jogosultja csak akkor indíthat védjegybitorlási eljárást a korábbi védjegyjogosult ellen, ha bizonyítja, hogy a védjegy nem teljesíti a lajstromozáshoz szükséges feltételeket, és a védjegyet törlik, a korábbi védjegy jogosultjának viszont nincs szüksége ilyen feltételekre a későbbi védjegy jogosultja elleni védjegybitorlási eljárás megindításához, hiszen az ő kizárólagos jogai elsőbbséget élveznek, és ezen jogosultsága, illetve annak gyakorlása és érvényesítése nem tehető attól függővé, hogy a bitorló megjelölés védjegyoltalom alatt áll-e, vagy sem.
Ez a megközelítés azért is hozott pozitív változást a védjegyjog világába, mivel a korábbi gyakorlat szerint a védjegyjogosultnak akár éveket is kellett várnia a védjegybitorlási eljárás befejezéséig és a védjegybitorlás jogerős megállapításáig, hiszen a bíróság felfüggesztette az eljárást a törlési eljárás befejezéséig, és a párhuzamos eljárások, a per elhúzódása és az esetleges jogorvoslatok miatt az évekig tartó jogvita alatt a védjegyjogosultnak súlyos és visszafordíthatatlan sérelmet okozott a védjegybitorlás és a saját és a bitorló megjelölés egymás mellett létezése. Ezen kívül a lajstromozási immunitás elvétől eltérő megközelítés orvosolja azt a helyzetet is, amikor a hivatal hibásan lajstromozott egy olyan védjegyet, amely sérti egy korábbi védjegy oltalma által biztosított jogot, márpedig a lajstromozási eljárásban jelen lévő biztosítékok ellenére ez az eshetőség nem zárható ki teljes mértékben.
Az FCI-ügyben az Európai Unió Bírósága olyan esetre alkalmazta az elsőbbség elvét, illetve olyan esetben tért el a lajstromozási immunitás elvétől, amelyben európai uniós védjegy állt európai uniós védjeggyel szemben. Ehhez képest Paolo Mengozzi főtanácsnok indítványában kitért arra az esetre is, amikor európai uniós védjegy alapján nemzeti védjegyet támad a védjegyjogosult; a főtanácsnok megjegyezte, hogy amennyiben az Európai Unió Bírósága elfogadja azt az érvelést, hogy a korábbi védjegy jogosultja felléphet a későbbi védjegy jogosultjával szemben védjegybitorlás miatt, úgy szükségszerűen ezt a megközelítést kell alkalmazni későbbi nemzeti védjegyek kapcsán is, hiszen ettől eltérő értelmezés azt eredményezné, hogy a korábbi európai uniós védjegy jogosultja eltérő védelmet élvezne az egyes tagállamokban (attól függően, hogy a nemzeti jog az adott tagállamban biztosítja-e számára azt a lehetőséget, hogy védjegybitorlási eljárást indítson később lajstromozott nemzeti védjegy jogosultja ellen a későbbi védjegy törlése nélkül), ami pedig egyértelműen ellentétben állna az európai uniós védjegy egységességének alapelvével.
A magyar gyakorlat változása – az FCI-ügy hatása Magyarországon
Míg más EU-s országokban a lajstromozott védjeggyel elkövethető védjegybitorlással kapcsolatos joggyakorlat hasonló volt az Európai Unió Bíróságának FCI-ügyben kimondott álláspontjához, a magyar bíróságok ezzel teljesen ellentétes megközelítést alkalmaztak ezidáig. Az elmúlt években azonban az FCI-ügy hatására a magyar gyakorlat is változott, és több olyan döntés is született, amelyben a magyar bíróság kifejezetten hivatkozott is az EUB-döntésre, valamint az ott kimondottakat alkalmazta nem csak európai uniós, hanem magyar nemzeti védjegyek viszonylatában is.
Az egyik első magyar döntés, amelyben a bíróság alkalmazta az FCI-ügyet, és arra tekintettel hozta meg ítéletét, az ALGOPROFEN-ügyben született 2013-ban (1.Pk.234.137/2013/5. sz. végzés). Az ügyben a felperes az európai uniós ALGO-védjegycsalád (ALGOPYRIN, ALGOFLEX, stb.) alapján lépett fel az alperes által használt és lajstromozott ’ALGOPROFEN’ magyar nemzeti védjegy ellen. A felperes védjegybitorlási keresetet, ideiglenes intézkedés iránti kérelmet és az ’ALGOPROFEN’ védjegy törlése iránti kérelmet nyújtott be párhuzamosan; keresetében és ideiglenes intézkedés iránti kérelmében a felperes kérte a bíróságot, hogy – az FCI-ügyben az EUB által kimondottakra tekintettel – ne függessze fel az eljárást a törlési eljárás jogerős befejezéséig. A Fővárosi Törvényszék elfogadta a felperes érvelését, és végzésében kimondta, hogy az FCI-ügyet alkalmazni kell az ügyben; ezt azt jelenti, hogy a Törvényszék egy lépéssel továbbment az Európai Unió Bírósága által megállapítottaknál, és nem csak európai uniós védjegyek viszonylatában, hanem – Paolo Mengozzi főtanácsnok indítványával összhangban – olyan esetre is alkalmazni rendelte az FCI-ügyben lefektetett elveket, amikor európai uniós védjegy jogosultja lép fel nemzeti védjeggyel szemben.
Az ALGOPROFEN-ügyben hozott döntés után pár hónappal ismét a Fővárosi Törvényszék elé került egy olyan ügy, amelyben a felperes az FCI-ügyre hivatkozott; a különbség az volt, hogy míg az ALGOPROFEN-ügyben európai uniós védjegy alapján támadott nemzeti védjegyet a védjegyjogosult, a VICTORIA-ügyben (1.P.21.572/2013. sz. ítélet) két nemzeti védjegy állt egymással szemben. Az ügyben a felperes a ’VICTORIA’ nemzeti szóvédjegy alapján indított védjegybitorlási pert az alperes ellen; felperes védjegyét ’HOTEL VICTORIA’ formában használta az általa működtetett szállodával összefüggésben. Alperes cégnevében és az általa működtetett szálloda nevében is használta a ’VIKTÓRIA’ megjelölést, valamint a ’Viktória Hotel*** Superior’ megjelölésre védjegyoltalmat szerzett. Az ügyben tehát a felperes korábban lajstromozott magyar nemzeti védjegye állt szemben az alperes később lajstromozott, szintén magyar nemzeti védjegyével. A Fővárosi Törvényszék az FCI-ügyre hivatkozva ítéletében kimondta, hogy korábbi nemzeti védjegy jogosultja is felléphet egy későbbi nemzeti védjeggyel szemben, hiszen ettől eltérő értelmezés a nemzeti védjegy gyengébb oltalmát eredményezné, így a magyar bíróság a lajstromozási immunitás elvétől való eltérést kiterjesztette olyan esetekre is, amikor nemzeti védjegyek állnak egymással szemben. A Törvényszék megállapította a védjegybitorlás megtörténtét, és eltiltotta az alperest a ’VIKTÓRIA’ megjelölés használatától, tekintettel annak a felperesi védjeggyel való, az összetéveszthetőség szintjét elérő hasonlóságára.
Azonban a fentiek ellenére fontos megjegyezni, hogy az FCI ügy nem automatikusan alkalmazandó sem európai uniós, sem nemzeti védjegyek esetén, hiszen az abban foglaltak csak lehetőséget biztosítanak a bíróságok számára, hogy védjegybitorlási perben marasztaló ítéletet hozzanak későbbi lajstromozott védjegy jogosultja ellen, így mindig az adott eset összes körülményére tekintettel kell eldönteni, hogy az adott ügyben alkalmazható-e a lajstromozási immunitástól eltérő gyakorlat.
